2013. november 14., csütörtök

Erika és Zolka esküvői fotói

Két hihetetlenül jófej emberrel sodort össze az élet. :)
Az első találkozásunk után igaz, nem ment minden olyan zökkenő mentesen, és nem mindent sikerült összehoznunk, amit közösen elterveztünk. Ennek ellenére egy oltári jó sorozat lett a történet eredménye. Bejártuk Nyíregyházát és Lillafüredet, fotóztunk ahol csak lehetett és addig, ameddig csak bírtuk. Erika és Zolka két mindenre elszánt, életvidám fiatal, akik nagy örömet okoztak nekem, hogy én lehettem a fotósuk és átragasztották rám a kicsit bohókás stílusukat. Köszönöm nektek azt a nagyszerű 2 napot és örülök, hogy együtt dolgozhattunk. :)
Erika és Zolka esküvői fotósorozata

és íme néhány fotó:






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése